|
Mindenlébe kanál
2010. aug. 15.
Tejfölös zöldbablevesHozzávalók: GombakrémlevesElkészítési idő: 30 perc Hozzávalók (kb 6 adaghoz) A leveshez: 750g sampion gomba Elkészítés 1. A gombát alaposan megmossuk, felkockázzuk 2. A vajat megolvasztjuk, majd a felkockázott vöröshagymát rádobjuk, és üvegesre pirítjuk. 3. A gombát a hagymára tesszük, annyit visszahagyunk, amennyit betétként szeretnénk tenni majd a levesbe. 4. A hagymára tett gombára annyi vizet öntünk, amennyi félig ellepi. 5. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. 6. A gombát puhára főzzük. Összeturmixoljuk, miközben a tejszínt a levesbe csurgatjuk. Ezt követően visszatesszük a levest a tűzhelyre, és egyet rottyantunk rajta, majd levesszük a tűzhelyről. Szükség esetén tejjel hígíthatjuk, készre ízesítjük a levest sóval, borssal ízlésünk szerint. 7. A maradék gombát zsiradék nélkül megpirítjuk, a petrezselymet felaprítjuk, és tálaláskor a levesre szórjuk őket.
2010. aug. 14.
35. hét
2010. jan. 16.
Sült túró tortaHozzávalók (10 személyre) A tésztához:
A túrótöltelékhez:
Elkészítés: 1. A sütőt előmelegítjük 190 C-ra. Béleljünk ki sütőpapírral egy 22 cm átmérőjű kapcsos tortaformát. 2. Először a tésztát készítsük el. A lisztet keverjük el a porcukorral, majd gyúrjuk hozzá a vajat. Ahogy összeáll a tészta, már jó is. Ne gyúrjuk túl, mert törni fog nyújtáskor. Ha elkészült, tegyük 10 percre hűtőbe. 3. Ha megdermedt, nyújtsuk ki a tésztát, és béleljük ki a tortaforma alját - úgy, hogy a tészta felnyúljon 3-4 centit a forma falára -, hézagosan szurkáljuk meg, és süssük elő. Csak addig süssük, míg teljesen aranysárga nem lesz. 4. A krém összetevőit egy tálban alaposan mixeljük össze. 5. Tegyük a tölteléket a formába, és kb 65 - 70 percig süssük 190 C-on. 6. Ha kisült a torta, hagyjuk kihűlni, majd vágjuk körbe a formában egy vékony, sima pengéjű késsel. Vegyük le a keretet, és szeleteljük. Elkészítési idő: 120 perc + 2 óra kihűtés
Vanília krém Ahogy anyósom tanította
Hozzávalók: 1 tojás, 1 ek. cukor, 1 ek. liszt, 2 dl tej, 1 cs. vaníliás cukor, 10 dkg vaj, 10 dkg porcukor
Elkészítés: A tojás sárgáját, a cukorral, liszttel, tejjel, vaníliás cukorral, simára keverjük, majd felfőzzük. Másik tálban kikeverjük a vajat a porcukorral, és amikor a főzött krém kicsit meghűlt, fokozatosan hozzákeverjük.
Ánizsos szívHozzávalók:
Elkészítés: Keverjük össze a tojásokat, a cukrot, a vajat és a tejben feloldott szalalkálit. Szitáljuk bele a lisztet, gyúrjuk sima tésztává. Pihentessük egy éjszakán át a tésztát, majd másnap nyújtsuk ki belisztezett deszkán egy centiméter vastagságúra. Szórjunk rá egy kis lisztet, azután szaggassunk belőle szívformával kicsi süteményeket. Nyúljunk óvatosan késsel a szívek alá, és emeljük bele az ánizzsal beleszórt tepsibe. 160 fokon 20 percig süssük, amíg sárgásfehér nem lesz.
Angol Karácsonyi süteményHozzávalók:
Elkészítés: A lisztet, a cukrot, a vajat, és a tojást jó habosra keverünk, aztán jön bele a citronád. Egy kikent gömbölyű kuglófformában megsütjük. (Soká, hónapokig eláll.) Amerikai pite Egy kicsit másként
Hozzávalók: Almatöltelék:
Tészta:
Elkészítés:
Almatöltelék: Az almákat hámozd meg, magozd ki és vékonyan szeleteld fel. Egy tálban keverd össze a cukrot, lisztet és fahéjat. Az almát tedd egy nagyobb tálba és öntsd rá a lisztes keveréket. Tedd hűtőbe egy egész éjszakára. Tészta: A lisztet és a sót alaposan keverd el egy tálban, add hozzá a Ramát és morzsold el. Csinálj kutat a keverék közepében, ebbe öntsd bele a vizet és gyúrd tésztává a masszát. Akkor jó, ha már nem ragad a kezedhez. Ha túl híg lett, adj hozzá egy kis lisztet még. Formálj a tésztából kis cipót és tedd 20 percre a hűtőbe. Ezután nyújtsd ki a tésztát lisztezett deszkán. A kinyújtott tésztát tedd pitesütőbe (én egy széles, alacsony üvegtálat használtam, nem kell kivajazni!). Terítsd szét az almakeveréket a pitesütőben lévő tésztára, pontozd meg vajjal. Fordítsd rá a tészta felső rétegét az almás részre és alaposan ragaszd össze a tésztaszéleket! Vágj néhány nyílást a tésztára, hogy itt eltávozhasson az almából a gőz! Tésztaecsettel kend be a tészta tetejét vékonyan sörrel, majd hintsd meg 1 evőkanálnyi cukorral a tetejét. Előmelegített sütőben süsd a pitét 205 fokon 10 percig, majd 175 fokon 30-40 percig, vagy amíg a pite teteje aranysárga nem lesz.
Amerikai Pite
Hozzávalók:
Elkészítés: A langyos cukros tejben elkevert élesztővel a lisztet, sóval simára kigyúrjuk.. A tésztából 2 db cipót formázunk, és letakarva duplára kelesztjük. 22-25 cm átmérőjű kerek formára nyújtjuk. Vékonyan olajozott formába tesszük, majd elkészített sárga krémmel /pudingot tejjel az utasításnak megfelelően elkészítjük/lekenjük. Mazsolával, durvára vágott dióval megszórjuk. Szeletelt almával formásan a pitét felrakjuk.25 perc pihentetés után cukorral meghintve sütjük. Forró baracklekvárral lekenve tálaljuk Adventi mákos/diós koszorúHozzávalók: Tészta:
Töltelék:
Elkészítés: 2009. márc. 17.
Frankfurti levesH.:
E.: A káposztát apróra vágom, vízzel, krumplival, sóval, borssal, köménymaggal, fokhagymával, és a füstölt kockával, puhára főzöm. A virslit karikára vágom és átsütöm. Beleteszem a lébe. Piros rántást készítek, majd a léhez adom, utána tejföllel összeforralóm. Csokis Keksz szalámiH.:
E.: A margarint megolvasztom, majd hozzá keverem a cukrot, a kakaót, rumot, és a kávét. Hozzá adjuk a darabokra tört kekszet, és jól beleforgatom. Alufólia csíkra kókuszt szórunk, és a masszát vastagabb rúd formában ráhalmozzuk. Jó szórósan betekerjük a fóliába. Ha betekertük lehet formázni. Tálalásig hűtőben tároljuk de legalább 1-1,5 órát. IslerH.:
E.: Hozzávalókat összegyúrom kinyújtom, kiszaggatom, 160 fokos előmelegített sütőbe aranybarnára sütöm. Ha kihűlt lekvárral töltöm, és csokiba mártom.
Azért így adtam meg és nem pontos adaokat mert ahonnan én szereztem az egy nagyüzemi cukrász könyv volt és ott is így volt meg adva. Tojás likőrH.:
E.: A hozzávalókat a szesz kivételével felfőzzük, amíg be nem sűrűsödik. Kihűtjük, bele keverjük a szeszt. Hűtve kínáljuk. Ha a szeszt kihagyjuk se dől össze a világ, és akkor bárki fogyaszthatja. Csoki likőrH.:
E.: A hozzávalókat a szesz kivételével felfőzzük, amíg be nem sűrűsödik. Kihűtjük, bele keverjük a szeszt. Hűtve kínáljuk. Ha a szeszt kihagyjuk se dől össze a világ, és akkor bárki fogyaszthatja. |